Barion Pixel

A név kötelez. Nem csupán arra, miként viselkedünk.

Amikor a Zichy család tagjává váltam, feleségként hamar természetessé lett számomra az a szemlélet, amely mindig is szerves része volt ennek a családi kultúrának: nem elegendő saját vállalkozásunkkal, céljainkkal és családunkkal törődnünk. Ha megadatott számunkra a lehetőség, kötelességünk azokért is cselekedni, akik körülöttünk élnek.

Ezt a gondolatot szerettük volna továbbörökíteni egy számunkra különösen személyes és fontos gesztussal.

A családdal közösen úgy határoztunk, hogy két olyan ember emlékét őrizzük meg, akiknek egész életében természetes volt: amit csak tehetnek, azt mások javára is fordítsák.

A Gróf Zichy Aladár Ösztöndíj az egyetemistákat, a Gróf Zichy Erzsébet Ösztöndíj pedig a középiskolásokat támogatja.

Erzsébet személyisége különösen szépen példázta ezt a szemléletet. Amije volt, abból adott. Nem azért, mert ezt nagy gesztusnak tekintette, hanem mert számára ez volt a természetes, magától értetődő életforma.

Talán éppen ezért fontos számunkra, hogy ez az ösztöndíj ne csupán egy név legyen egy oklevélen, hanem egy továbbadott érték, amely méltó módon őrzi mindazt, amit Aladár és Erzsébet képviseltek.

Egy emlék Aladárnak és Erzsébetnek.
Egy főhajtás az életük és örökségük előtt.
És egy lehetőség a fiatalok számára, hogy elindulhassanak a saját útjukon.

Új tanulmányi ösztöndíjak támogatási szerződésének ünnepélyes aláírására a Tokaj-Hegyalja Egyetemen került sor. A Zichy Anna Pezsgőház célja a jövő tehetségeinek támogatása és ösztönzése a felsőoktatásban, valamint a középfokú oktatásban.

A tehetségek felkarolását és szakmai kibontakozását célzó ösztöndíjprogram két különálló kategóriában kínál támogatási lehetőséget:

  • Gróf Zichy Aladár ösztöndíj: A Tokaj-Hegyalja Egyetem hallgatói számára kiírt támogatás, amely az egyetemi tanulmányok, kutatások és szakmai projektek elmélyítését segíti.
  • Gróf Zichy Erzsébet ösztöndíj: A középiskolai tanulók számára létrehozott ösztöndíj, amely a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok továbbtanulását és kibontakozását ösztönzi.

Bízunk benne, hogy az új ösztöndíjprogram inspirációként szolgál a fiatalok számára, és hozzájárul a régió szellemi és szakmai gyarapodásához!

Scroll to Top
Zichy Anna Pezsgőház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.